Négy gyerekkel emberek közé menni: feltűnés. Még csak el sem tudsz bújni egy napszemüveg mögé, mint a celebek. A férjem kézen fog kettőt, én is kettőt. Az emberek pedig találgatják, vajon mind saját-e vagy elhoztuk-e magunkkal az unokatestvéreket is.

Nem mondhatnám, hogy hosszú út vezetett idáig. Inkább azt mondanám: rövid, de őrülten durva út vezetett idáig. Huszonévesen, friss diplomával tűzoltópszichológusként meg akartam váltani a világot. Mivel lett egy saját tűzoltóm, a figyelmemet más szakmai kihívások felé fordítottam. Összeházasodtunk, szereztünk közös otthont, közös kutyát, macskát, pénzt kerestünk, veszekedtünk és kibékültünk. Szóval ment minden, mint a karikacsapás.

Aztán kimaradt az internet néhány napig és 9 hónap múlva egy rekkenő nyári napon gyerekünk született. A következő nyáron még egy. A harmadik nyáron megint egy. És akkor azt mondtuk, hármat mindenki tud egymás után, az olyan snassz. És a negyedik nyáron világra jött a negyedik is. Így már az autónkba se fértünk be.

De, hogy fokozzuk a káoszt: a férjem megvett egy hatvan éve működő gumiszervizt, és soha nem ért haza nyolc előtt. Én megnyertem a marketinget és a pénzügyeket home office-ban. Emellett pedig a doktori disszertációmat írtam a rajtam szuszogó aktuáis babával. Öklendezve cserélgettem a pelenkákat, undorodva öblögettem az orrszívót, fintorogva dobálgattam a szennyesbe a lehányt pólóimat, s papit kenegettem a gyerek szájába, de leginkább az arcára. A hátamon csüngő gyerekkel mostam és teregettem, mosogattam és pakoltam. És pakoltam és pakoltam és pakoltam. Rendkívül magányos voltam. És rengeteget sírtam. Mert úgy nézett ki, ennek sosem lesz vége.

Majd bölcsibe és oviba mentek. Már kevesebbet cseréltem pelenkát és szívtam orrot. Ehelyett viszont tréningeket tartottam az egyetemmel Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. A családdal töltött időben pedig még mindig állandóan pakoltam. És sokat játszottunk és futkároztunk és meggyőztünk és vitáztunk és nevettünk és ráébredtünk és beláttunk és bocsánatot kértünk és gyakran megőrültünk. Mindig óriási hangzavarban. Mert négy kisgyerek még akkor sincs csendben, ha alszik.

Én meg beiratkoztam a könyvtárba és csak olvastam és elemeztem és másnap kicsit másképp csináltam. Pedig sokszor úgy éreztem, nem vagyok jó anya. Hanem csak a bűntudat van, hogy rosszul csinálom. S ordítozás nélkül nem megy.

Míg végül ahelyett, hogy a férjem meg én lassan szivárgó nyállal szanatóriumban kötöttünk volna ki, csináltunk egy jól menő családi vállalkozást. Én pedig írtam egy könyvet a szülés utáni megterhelés leküzdéséről. Ma pedig az idő túlnyomó részében jól érzem magam anyaként és bízom benne, hogy hozzá tudom segíteni őket és a férjemet ahhoz, hogy boldog és egészséges életük legyen.